|
Amikor a Baptista Roma Misszióról (BARO) beszélünk, akkor eszünkbe jutnak a következő nevek: Szegedi Tivadar, Rácz Lajos, Vágó István, Pócsi Róbert, Szász Ferenc, Frei Antal, Révész Árpád stb.( Az ő nevükhöz kapcsolódnak konferenciák, szakdolgozatok, helyi gyülekezetek, országos szintű missziók stb.) Meg kell említenünk a Verpeléti, Nagykőrösi, Debreceni, Újpesti, Jánoshalmai, Kosdi stb. gyülekezetek, ahol több roma testvérünk él ill. önálló közösségként élték életüket. Nagyon fontos szerepet töltött ill. tölt be a roma misszión belül a börtön misszió (pl. Fodor János, Mucsi Gyula, Kristóf János, Fodor Péter), a budafoki Menedék Alapítvány, a gyermek misszió (Hufnágel Ádám, Pálinkás Ibolya ).
A közelmúltban alakult meg a Csobánkai Baptista Gyülekezet. (2001-ben,12 fővel), mint a Szentendrei Gyülekezet körzeti állomása. 2003-ban szerveződött gyülekezetté az ugornyai (11 fővel), pocsaji (9 fővel) és tuzséri (20 fővel) misszió. Ezek a gyülekezetek önálló, baptista, roma gyülekezetek lettek, ami azt jelenti, hogy a pásztorolásáért legfőképpen Oláh József, Csuhai József, Vass Ferenc, Jóni Tibor testvérek felelősek. Nagy örömünk az, hogy a nagyvarsányi, derecskei, debreceni ill. tuzséri, magyar testvérek örömmel folytatják a szolgálatot ezekben a gyülekezetekben. Szolgálati beosztást készítünk, hogy pontosan lássuk, milyen arányban tud szolgálatot vállalni a helyi gyülekezet, a segítő, nagyobb gyülekezet ill. Oláh testvérék. Ezek szerint:
1/ Pocsaji misszióban Rézműves Zoltán, Varga Sándor, derecskei lp. és Sáska Emil, derecskei igehírdető, Tóth Sándor tv. a debreceni Új Remény Gyülekezetből.
2/ A tuzséri misszióban Szikora Béla, Lakatos Viktor és Szőke Ignác, Papp Dániel lp. és Révész Zsolt és Révész Dezső testvérek.
3/ Az ugornyai misszióban Jóni Tibor, (Katona László, nagyvarsányi lp.) és Herczegh Sándor testvér szolgálnak. Oláh József, Vass Ferenc és Jóni Tibor testvérek minden hónapban eljutnak ezekbe a gyülekezetekbe, ahol több napot is töltenek, hogy a tanítás mellett a lelkigondozás szolgálatát is elvégezzék.
Új fejezet kezdődött a Csobánkai Gyülekezettel ill. Oláh Józsefék missziójával. Külön szinfoltot jelentenek a debreceni testvérek –Kovács Lajos vezetésével. A missziós mező mindig növekszik, de örömünkre a segítséget is időben megkapjuk!
Képek a misszió életéből
Csobánka- kép a gyülekezetről
Tuzsér- 1/Szikora Béla lakása (jelenlegi imaház). 2/ Szőke Ignác és a gyerekek
1/2/
Pocsaj -Derecskétől kb. 20 km. A misszió kb.1995-ben kezdődött.
1/A képen az imaház és a szolgálati lakás látható. 2-3.képen Oláh József és a munkatársak látogatása látszik Pocsaj szegényebb negyedében
1/2/3

Vásárosnamény -Gergelyugornya. 1/Jóni Tibor testvér lakása, ahol jelenleg az imaház van. 2/Evangélizáció a helyi kastély, kis termében.
1/2
|
|